Érdekes kérdést feszeget mai szerzőnk, Bodesco, akinek jó állása van Németországban, helyi szinten is jó fizetéssel, ám úgy látja, még ebben a helyzetben is szinte reménytelen, hogy valaha saját lakása vagy háza legyen odakint. A nagy kérdés persze az: kell-e saját ingatlan, vagy ez csak egy magyar megszokás? Mit gondoltok?

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Egyúttal itt ragadom meg az alkalmat, hogy kvázi szolgálati közleményként türelmet kérjek mindenkitől, folyamatosan válaszolok a levelekre, csak nem mindig megy rögtön – de írjatok bátran!)

Minket nem a kilátástalanság vett rá az indulásra. Egyszerűen csak adódott a munkahelyemen keresztül kb. 5 éve egy lehetőség, néhány évig Németországban dolgozni, így hát fogtuk magunkat, és jöttünk a feleségemmel, és a kisfiunkkal. És ahogy ez - tapasztalatom szerint elég gyakran - történni szokott, megszerettünk itt élni, szereztünk sok barátot, itt ragadtunk. A másodig gyerekünk már itt született.

Pedig otthon is sikerült egy elég jó egzisztenciát felépíteni. Szoftverfejlesztőként jó, magyar viszonyok között jól fizetett munkám volt, volt autónk, egy házrészünk amiben laktunk - természetesen némi hitellel, amit sikerült visszafizetnünk, mióta itt élünk -, és egy kicsi lakásunk amit ki tudtunk adni albérletbe.

Mert amennyire látom, főleg a magyaroknak, az egzisztencia csúcsa a saját lakás.

És pont ez az, amivel kapcsolatban a többiek véleményére kíváncsi lennék.

Reménytelen a saját ingatlan, mert drága...

Itt Németországban szintén a szakmámban dolgozok tovább, a magyarországi fizetésemet sikerült többszörösére feltornászni, azt lehet mondani, hogy német viszonyok szerint is jól keresek. Ez elég arra, hogy egy elég jó lakást béreljünk, kerttel, terasszal, nem kell spórolnunk, és még évi 2-3 nyaralás is belefér.

Ami viszont reménytelennek tűnik, az az egzisztencia csúcsa, a saját lakás / ház. Hiába adtuk el az otthoni ingatlanokat, itt szinte esélytelennek tűnik, hogy valamit találjunk.

Egyrészt az árak miatt. A kisváros, ahol lakunk, München után Németország egyik, bizonyos statisztikák szerint a második legfejlettebb régiója, a münchenihez hasonló ingatlanárakkal. Ez azt jelenti, hogy egy ingatlan amibe egy négytagú család belefér 400 000 Euró alatt nem igazán található, de még egy egyszobás garzonlakásért is 100 000 körül elkérnek. Családi házról ne is beszéljünk, félmillió alatt reménytelen.

...és nem is nagyon van

Másrészt nehezíti a dolgot, hogy nem is igen van eladó. Mint írtam, a város egy munkaerőpiaci mágnes, rengeteg munkalehetőséggel, munkanélküliség gyakorlatilag nincs, természetesen a kereslet ennek megfelelően annyira nagy, hogy ha még pénze van is az embernek, nem talál semmit. Vannak ismerőseink, akik 4-5 év keresgélés után találtak megfelelő lakást. Ha valami felkerül a netre, azzal valami nem stimmel. Ami jó, az általában fű alatt elkel, mielőtt meg kellene hirdetni.

Csak zárójelben egy vicces sztori ezzel kapcsolatban: Egy ismerősünk mondta egyszer, hogy a kertszomszédjától hallotta, hogy a kertszomszéd túloldali szomszédja (egy sorházról beszélünk) válni készül, és tervezik, hogy eladják a házrészüket. Az alkalom adott, lecsapni valamire, de azért mégsem csenget be az ember, hogy „Helló, hallottam váltok, mikor tervezitek eladni a házat”...

Így az ismerősünk javasolta, hogy kezdjünk partizánakcióba. Cetliket gyártottunk, hogy fiatal család házat keres, blabla, és bedobáltuk a célpont körül 100 méteres körzetben a postaládákba. Hogy azért mégse legyen annyira feltűnő a dolog. Persze nem hívtak fel, de egy próbát megért. Szóval így megy ez errefelé.

Kell-e saját lakás?

És visszatérve az alapkérdéskörhöz: ami az egzisztenciát illeti, akkor most a kiköltözés visszalépés? Magyarországon saját fedél volt a fejünk fölött, itt csak bérlünk valamit. Vagy inkább előrelépés? Hiszen még egy fizetésből is sokkal nyugodtabban és jobban élünk mint Magyarországon. Vagy csak én látom túlságosan magyarul a dolgokat, és minek a saját lakás, csak gond van vele?

Gondolom ezekkel a kérdésekkel nem vagyunk egyedül, hiszen Németországon kívül van még néhány hely, ahol szintén mélyen a zsebbe kell nyúlni, ha az embernek hasonló tervei vannak.

És még egy gondolat: mielőtt megkapom, hogy miért sír a szám, szeretném leszögezni, hogy nem panaszkodni akartam, csak kíváncsi vagyok mások véleményére is, akiket hasonló gondolatok foglalkoztatnak.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország és Törökország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Gazdálkodj okosan Dániában!

Miért nem tudunk összetartani?

Egyszerűen el kell mennem

Dacból jöttem ki Amerikába

Egy csodás sziget

Semmi pénzért nem mennénk haza éhezni

Egy élhető és bonyolult ország

Ha valaki elszánt, boldogul

Oktatás amerikai módra

El innen!

Iskola és óvoda külföldön

Miért éppen Spanyolország?

Miért maradjak Magyarországon?