Mai posztunk egy, a hozzászólásokban már eddig is gyakran felmerült helyzetet, a magyar magyarral találkozik külföldön szituációt boncolgatja, nagyon érdekes kérdéseket felvetve. Jöjjön tehát Daphne írása, kérdésekkel, pár válasszal, a ti hozzászólásaitokra is várva.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)

Ülünk az egyetem büféjében, egy dél-angliai városban - én tanár, beszélgetőtársam, Tomi, diák. Itt találkoztunk az egyetemen, magyarok vagyunk mindketten. Mindketten hosszabb ideje élünk már szülőhazánktól távol, ismerjünk Angliát, van jó pár közös témánk.

Valahogy szóba kerül egy magyaroknak szervezett rendezvény, ahol a napokban jártam. Az esemény felidézése sajnos nem mentes a negatív szájíztől, Tomi meg is jegyzi, hogy minden összejövetel, ahol idegenbe szakadt magyarok vannak, ilyen. Mert mindig van egy-két díszpéldány, aki magát a többiektől három szinttel magasabbra tartja, és ennek folyamatosan hangot is ad. És mindig van pár önjelölt mindentudó és/vagy rendőr, aki a többieket valami vélt vagy valós tudásra támaszkodva kioktatja, kiosztja, megneveli. Na és mindig vannak a tipikus kérdések, tudod, a “Mióta vagy kinn?” “Van munkád?/Hol dolgozol?”, és persze a legnagyobb kedvencem, a “Mennyit keresel?”

Leragadok ennél a “Mióta vagy kinn?” dolognál, mert valamiért nem állhatom ezt a kérdést. Tomi megerősít abban, hogy ő sem, és bevallja, hogy ha lehet, kitér a válasz elől. De miért is? - kérdezem magamtól. Mi olyan ‘big deal’ ebben a kérdésben?

Közös témák Magyarországon

Hiszen, gondoljunk csak bele, ha Magyarországon találkozunk és elegyedünk beszédbe egy idegennel, az interakciónk fizikai, szociális és kulturális kontextusa adott, a beszélgetés értelmezése a legtöbb esetben mindkét beszélgetőpartner számára azonos alapról indul: magyarul beszélünk, a gyerekgyógyászat várójában vagyunk, tehát mindkettőnknek van gyereke, gondos, ápolt a ruhánk, és a gyerek orrából sem lóg földig a takony, szóval rendes emberek vagyunk, biztos a környéken lakunk mindketten, mert ide csak ez a 4 utca tartozik... és hipp-hopp meg is van a közös téma (hogy már megint beteg a Pistike, idén harmadszor, hogy mekkora a sor megint, hogy már megint nem vitték el időben a szemetet).

De gondoljunk csak bele, mi történik, ha két idegenbe szakadt magyar találkozik egymással és kezd beszélgetésbe?

A “mindketten magyarok vagyunk” realizálásánál ki is múlik az a bizonyos közös alap.

Mondhatnánk még, hogy a fizikai kontextus, a találkozás helye és módja adott, és adhat közös alapot, de én azt mondom, nem feltétlenül...

Hadd meséljek el erről egy történetet!

Vállon veregetés

Idén Ausztriában, egy elegáns hotelben töltöttük a karácsonyt. Angliából angol bejelentkezési címről, angol rendszámú autóval érkeztünk meg, két magyar felnőtt, és a két magyar felnőtt magyar, de Angliában született, angol iskolába járó, angol állampolgár kisgyermeke.

A hotelben, ahol egyébként elsősorban angol és német családok teleltek, rengeteg magyar dolgozott, a hotel-hierarchia minden szintjén. Amikor híre ment, hogy van itt egy magyar család, csodánkra járt a csapat. A velünk folyatott első magyar beszélgetések igen sutára sikerültek, hiszen vendégként egyfajta távolságtartás és tiszteletteljes hang járt volna nekünk, ugyanakkor a “mindketten magyarok vagyunk - külföldön” egy teljesen más, közvetlen (vállon veregetős?) kiindulási alapot adott az interakciónak. Hogy kinél melyik késztetés volt az erősebb, embere válogatta, de jellemzően a magasabb beosztásban lévők éreztek és kommunikáltak szorosabb (bratyizósabb) közösséget velünk.

Ez a helyzet számomra is komoly dilemmát okozott, mert kifejezetten nehezemre esett reagálnom ezekre a verbális vállon veregetésekre. Hét éve már, hogy nem éltem abban az országban, amit egykor hazámnak neveztem, lemaradtam és eltávolodtam az ottani dolgoktól, tehát az hogy “magyar vagyok” számomra már nem közös alap senkivel (hacsak nem a pörköltről kell beszélgetni, mert akkor igen).

De hát angol se vagyok, nem is leszek soha. Hogy definiáljam magam? Mit reagáljak arra, ha Ausztriában a pincér meglepetten felkiált: “Te is magyar vagy?”, miközben engem szolgál ki.

Lehetőséget se adunk?

Na, itt jön a képbe a “Mióta vagy kinn?”. Ez az egymás metaforikus körülszaglászása. A kozmopolitaság szintjének feltérképezése. Hogy megpróbáljuk felderíteni, mennyit tud beszélgetőtársunk fogadó országról. Hogy megbizonyosodjunk, milyen szintjén tart a kulturális sokknak. Hogy felderítsük, mire számítsunk: panaszáradatra a dupla csapokról és a kifelé nyíló ablakokról, vagy valami értelmesebb beszélgetésre fesztiválokról, egyetemről, mittudoménmiről.

Tomi meglepetten kapja föl a fejét, amikor a felismerésnek hangot adok: ha ignoráljuk az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, lehetőséget se adunk arra, hogy valahogy közös nevezőre hozhassuk az alapot, amire a beszélgetést építhetnénk! Tomi hozzáfűzi, hogy igaz, de azt továbbra se érti, miért kell rögtön valakinek a zsebében is turkálni - verbálisan persze.

Miközben ezen vitatkozunk, egy lány lép mögénk, és meglepetten felkiált: “Ti is magyarok vagytok?” Mosolyogva fordulunk felé: “Igen, magyarok”, mire ő izgatottan kérdezi: “Ide jártok egyetemre? Mióta vagytok kinn?”...”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország,  Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Külföldi munkavállalás – magyarul

Köp-e az új-zélandi tévémaci?

A valóság a legendás amerikai középiskoláról

A pusztuló ország miatt megyünk el

Ami megdöbbentő Bécsben

Anglia nyitottan, lélekkel

Hogyan készüljünk fel Angliára?

Aki itt nem találja fel magát, az sehol!

Durva francia kasztrendszer és multikulti

A fél életem levittem a kuka mellé

A hely maga volt a pokol

Így lettünk modern kalandozó magyarok

Azonnal elkezdtem beilleszkedni