Két út van persze: a munkavállalás és a vállalkozás. Ezeket tárgyalja részletesen országfelelősünk, Tilmir, akitől azt is megtudjuk, milyen típusú tartózkodási engedélyek vannak.

(Ma este megnyit a FOGADÓ A HATÁRON a blog Facebook-oldalán!! Idei első vendéglátónk CANADACRUISER, azaz Kanadáról lesz szó magyar idő szerint este 8 és 10 között. Gyertek, kérdezzetek, beszélgessünk egy jót!! Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com)

Ígéretemhez híven, folytatom a Svájccal kapcsolatos - eddig összegyűjtött – információim megosztását. Már többször írtam, hogy ezekre ne „szent és sérthetetlen” infókként tekintsetek, örülnék, ha olyanok is leírnák tapasztalataikat, akik régebben itt élnek.

Mai témánk a munkavállalás, vállalkozás. Amit legelőször leszögeznék: munka az van dögivel….:) A RAV (munkaügyi hivatal) honlapján (www.treffpunkt-arbeit.ch) jelenleg is több mint 10 ezer szabad álláshelyet tartanak nyilván.

Hogyan lehet munkához jutni?

Azt hiszem akkor leszek a legkonkrétabb, ha ízeire szedem képzettség szerint az egész témát.

Legelőször haladjunk fentről lefele:

A csúcson

Magasan képzett mérnökök, fejlesztők, marketingesek (bocs, ha kihagytam valamit).

Magyar honfitársaim közül talán ők kapnak itt legkönnyebben munkát. Sokan dolgoznak a Google-nál, a CERN-nél (részecskutató intézet), UNILEVER-nél, vagy épp az IWC-ben, a bankszektorban.

Itt azért megjegyezném, hogy nem azokra az emberkékre gondolok (bocsi, nem akarok senkit megsérteni), akik valami rissz-rossz „no name“ fősulit elvégeztek, és van papírjuk is róla. Ahogy a Showder klubban hallottuk: „x + 5 évig jártam egy 4 éves egyetemre….“ Nem róluk van szó, hanem olyanokról, akik vérprofik a szakmájukban, külföldi tapasztalattal, publikációval rendelkeznek.

Orvosok, egészségügy

Ők is jó helyzetben vannak, nagyon sok magyar orvos, fogorvos, ápoló dolgozik Svájcban. Egy hivatalos oldalt nézve, közel 100 magyar orvost találtam.

A diploma honosítása – hallomásom szerint – már nem egyértelmű. Hallottam olyan esetről, ahol szó nélkül elfogadták a magyar diplomát, de hallottam olyanról is, hogy újra vizsgázni kellett. Maga a honosítás is elég macerás, szintén hallomásból ismerek olyan esete, ahol már több, mint egy éve tart az eljárás.

Hogy ez miért van így? Miért nem egyértelmű?

Nos, a svájci kantonoknak nagy az önrendelkezési joga, tehát ami egyik kantonban így van, a másikban lehet, hogy pont ellenkezőleg. Sőt, vannak még kantonon belül is eltérő esetek. Ezt az elején nehezen veszi be a gyomrunk, de idővel meg lehet szokni.

Csak egy rövid példa, ami ugyan nem a témához kapcsolódik, de érdemes megemlíteni: amikor először kijöttünk, csak egyéves tartózkodási engedélyt kaptunk. Egy ismerősünknek szintén ilyen engedélye volt. A hosszabbítási kérelmet egyszerre adtuk be, sőt ugyanaz a cég intézte. Mi megkaptuk a B típusú engedélyt 5 évre, ő is B-t kapott, de ismét csak egy évre, pedig ugyanaz a kanton, ugyanaz a település, és még lehet az ügyintéző is ugyanaz volt. Szóval vannak itt ilyen érdekességek.

Kár agyalni rajta.

De térjünk vissza az eredeti témához!

A pedagógusdiplomát nem fogadják el. Ez alól csak egy-egy kivételt ismerek, azok is testnevelés és matektanárok. Mondjuk ez érthető valahol…. Gondoljunk csak bele: nálunk is érdekes lenne, ha egy kínai, aki a hazájában szerzett diplomát, magyar irodalmat tanítana. Természetesen ha valaki vállalja az átképzést, és megszerez egy svájci papírt, akkor már teljesen más a felállás.

Lépjünk lejjebb a képzettséget tekintve – középfok

Nos, egy sima érettségivel kb. annyit érsz, mint otthon: WC-papírnak kemény. :)

A múltkor mesélte egyik ismerősöm, hogy neki el sem fogadták. Ellenben, ha valakinek van egy jó szakmája, azzal már lehet keresni valamit a piacon. Nem egyszerű ez sem, és esete válogatja…

Sok helyen nem is kérik/nem fogadják el a magyar bizonyítványt. Általában két opció van: vagy arra hivatkoznak, hogy alulképzett vagy (még segédmunkásnak is), ebben az esetben nem is biztos, hogy komolyan szükségük van munkaerőre. A másik eset, hogy meg sem nézik a papírt, már kezdhetsz is.

Azon nem szabad megsértődni, ha – bármilyen jó vagy is szakmádban - az utolsó utáni segédmunkás leszel. Ha valóban jó vagy, kiderül, ha csak Te gondoltad magadról, az is…

Nyilván ez a bérekben is jelentkezik. Először nem kell csodát várni, és nem kell megsértődni, hogy nem keresel annyit, mint egy svájci. Csak mellékesen jegyzem meg, az egyik ismerősöm az utolsó utáni segédmunkás volt, hiába volt otthon,– nem hazudok – a legjobbak között országosan a szakmájában. Nos, eltelt két év, és többet keres, mint a svájci kolléga.

És az utolsó fok - szakma nélkül…

Szoktam olvasni hazai weblapokon, hogy „bármely országban, bármilyen munkát elvállalok“. Na, ilyen nincs. Amit látni kell: a képzetlen munkaerő jelen van minden országban, találnak helyben is, nem akarnak importálni. Itt Svájcban pl. elég sok a balkáni vagy épp afrikai bevándorló. Nos, nekik is kell munkát adni, ők lesznek a takarítók, mosogatók.

A másik kategória, akik otthonról várják, hogy kimenjenek egy magyar családhoz dolgozni. Ennek az esélye is konvergál a nullához. Egyrészről, bármilyen furcsa is, a sok kivándorolt magyar között kevés a kőgazdag, akinek szüksége van háztartási alkalmazottra, kertészre, kutyasétáltatóra.

Ha pedig igen, azt sem feltétlenül ottlakással. Erről már egy korábbi poszt kapcsán kialakult éles vita… ha jól emlékszem.

Nyelvtudással vagy nem?

Mindenképp jó, ha van. Legalább egy, a magyaron kívül…:) A hivatalos nyelv itt a német, a francia, és az olasz. Ha angolul beszél valaki, már az is jó.

Vannak olyan nemzetközi cégek (a Google-t már említettem, de mondhatnám a bankszektort is), ahol az angol a kommunikációs nyelv. Van több ismerősöm, aki nem beszéli a hivatalos nyelveket, csak az angolt és remekül el van vele.

Ami érdekes, és egyben vicces is: pl. egy építkezésen megértetni magad. Ugyanis a többség külföldi menekült vagy bevándorló, mindenki a maga akcentusával beszél és próbál érvényesülni… hát néha nem egyszerű megérteni. Kész bábeli zűrzavar.

Nem beszélve arról, amiről még nem esett szó: a német nem az a német, ami mi az iskolában tanultunk. Illetve, majdnem, de van benne egy kis csavar. Az iskolában a klasszikus hochdeutschot (irodalmi német) tanulják, de amint kilépnek a kapun, már átváltanak a a saját nyelvükre, a schwiccerdütsch-re. Nem nevezném dialektnek, mert egészen más szavakat, ragozást használnak, mint a német.

Ha valaki jól beszéli a németet és bekerül egy munkahelyre, ahol csak svájci kollégái vannak, nem lesz egyszerű az első pár hónap. :) Tovább ragozva a témát, egy echte svájci, aki a német területen él, ha elutazik a 200 km-re lévő barátjához a francia vagy olasz részre, már lesznek nehézségei. :)

Ha valakinek kellő szerencséje, szaktudása és hozzá kis önbizalma is van, akkor nyelvtudás nélkül is el tud helyezkedni. De még egyszer hangsúlyozom, nem ez a standard!!!!

Lépjünk tovább!

A minimálbér pillanatnyilag 3-3200 frank. A munkanélküli segély a bér 80 százaléka. Egy évnyi aktív munkaviszony szükséges hozzá. A munkanélküli időszak: 360-520 nap között változik, aszerint, mit ítél meg a hivatal. Persze itt sem lehet lábat lógatni, aktívan kell munkát keresni, vagy átképzésre járni.

Hogyan keressünk munkát?

Otthonról nagyon nehéz. Gondoljunk csak bele, ha beírod Magyarországot, mint lakcímet, kissé elrettentő a munkaadónak. Természetesen itt is előfordul kivétel.

Elmondható, hogy a poszt elején említett magas képzettségűek találhatnak maguknak könnyen otthonról munkát, hisz ahogy említettem vagy olyan referenciával, vagy olyan publikációs múlttal rendelkeznek, amik önmagukért beszél.

Rengeteg álláskereső portál van, nekem is van egy 100-as listám ezekből.

Amit tudni kell: a cégek előszeretettel alkalmaznak fejvadászokat. Ha fix állásra keresnek embert, akkor előfordul, hogy ők maguk keresnek munkaerőt, de inkább megkímélve magukat a macerától átadják ezt a feladatot.

Kölcsönzőben ragadva

Sok cég használja a munkaerő-kölcsönzőket. Ez indulásnak, jó lehet, de sajnos ismerek olyanokat, akik évek óta dolgoznak így. Hogy ez miért nem jó? Mert egyik napról a másikra mondhatják, hogy köszi szépen, ennyi volt. Előfordul, hogy egy héten mindennap más munkahelyen dolgozik valaki.

Szóval ez a rendszer – bár marhára kényelmes a munkaadóknak -, a munkavállalóknak nem éppen. Nyilván ha meg vannak elégedve a munkával, akkor akár kaphat fix szerződést is, de elég nehéz.

Ami még egy macera, hogy van itt egy 22-es csapdája: ha valaki kijön és nincs munkája, nem kap lakást, és ha nincs lakása, nem kap munkát… Jó, mi?

Hát ezért történt az, hogy amikor májusban feloldották a kvótarendszert, nem tudták ellepni a keleti blokkból jövők az országot.

Szóval ügyesen ki van ez találva. Bár minap azt hallottam, egy munkaerő-kölcsönzőben dolgozó ismerősömtől, hogy halkan, csendben vissza fogják hozni a kvótarendszert, mert sok a visszaélés. Hát majd meglátjuk.

Nem lazsálnak

Még pár érdekesség: itt Svájcban a munkaidőt kidolgozzák. Nem láttam még építkezésen lapátra támaszkodó embereket, vagy 5 percenként cigiszünetet tartókat.

Ami szent az a „znüni“-nek nevezett, általában 9 órakor tartandó kávészünet. Az ebédidőt munkahelye válogatja, de általában nem számít bele a munkaidőbe.

Az általános munkarend, ha emlékezetem nem csal 42 és 46 óra között változik.

Az éves szabadság mértéke 20 nap. Persze ettől feljebb el lehet térni, ha a munkáltató úgy dönt. Az enyém nem döntött így, bizony félre állt a szám, amikor megtudtam. A legutolsó otthoni munkahelyemen épp a duplája volt.

Tartózkodási engedélyek

Ezt különböző betűkkel kódolják. Mindet nem sorolom fel, ami ránk vonatkozik az alábbiak:

L – rövid itt tartózkodásra jogosít, 3 hó és egy év között. Ezzel már lehet telefon, Tv előfizetést intézni, bankszámlát nyitni.

B – 5 éves engedélynek is hívják, pedig nem az, gyakorlatilag 1-5 év közötti időtartamra szól. Ennek az engedélynek a birtokában már lehet hitelt felvenni (ha megfelel a delikvens a feltételeknek).

C – hosszú, korlátozás nélküli tartózkodást jelent. Tulajdonképpen a szavazati jogtól eltekintve olyan, mintha állampolgár lenne az ember.

Vállalkozzunk Svájcban!

Nos erre is van természetesen lehetőség. Miért ne lenne?

A vállalkozási formák az alábbiak:

Salbständig – ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy egyéni vállalkozó. Ezzel annyi a bibi, hogy csak B tartózkodási engedéllyel folytatható. Semmilyen különösebb jogi lépést nem igényel, be kell menni a helyi Gemeindébe, ahol az ember bejelenti, hogy önálló lesz. Ki kell tölteni az adatlapot, és utána minden hatóság majd megtalál. (nyugdíj, adó)

Einzelfirma – a nevéből értetődően egyéni cég. Elég nehéz különbséget tenni a kettő között, pláne magyarra fordítva, hisz ez is tulajdonképpen egyéni vállalkozás. Itt azonban már a „cég“ bekerül a Hanelsregisterbe (Cégnyilvántartás). Annyi kötöttséggel, hogy a cég nevében benne kell lenni az illető nevének. (Pl. Kovács-festő)

Ezt úgymond „friss hús“ is alapíthat. Ehhez azonban kell egy üzleti terv és meglévő szerződések, elvégzett, megrendelt munkák. Ha ez működik, már adnak is egy B tartózkodási engedélyt.

Ennek költsége cca. pár száz frank. Vannak erre szakosodott cégek, akik segítséget nyújtanak az elintézésében.

Adó szempontjából ugyanaz a kettő, és a magyar egyéni vállalkozáshoz tudnám minden tekintetben hasonlítani. Van x bevétel, van y költség, és a kettő különbsége után kell adózni.

Ne legyen kényszervállalkozás

Ezekkel annyi a probléma, hogy gyakran ellenőrzik, és ha nincs kellő megrendelés, bizony be is zárhatják. Sőt, itt is ellenőrzik, hogy nem kényszervállalkozásról van-e szó. Tehát ha mindig csak ugyanannak számláz az ember, akkor előbb-utóbb elővehetik miatta.

A következő, már társas vállalkozás a GmbH, magyarul Kft.

Alapítási költség: 20 ezer frank, és a közjegyző, illetve a cégbejegyzés költsége (1000-2000 frank). Ennél a variációnál már nem árt egy könyvelő is, hisz úgy mint otthon, kettős könyvelést kell csinálni. Itt is van egy kis probléma: az ügyvezetőnek kell rendelkeznie svájci lakhellyel.

A csúcs az AG (részvénytársaság). Erre most nem térnék ki részletesen, mert nem hiszem, hogy ez érdekes lehet. Ha mégis, úgyis megkérdezitek.

Hagynak élni

Ami elmondható a vállalkozásokról, és ami nekem is új volt: nem jár állandóan a nyakadra semmilyen hatóság, hagynak dolgozni. Mi például még munkavédelmist nem láttunk.

A könyvelésben jóval több költség elszámolható. A könyvelőknek jóval nagyobb szabadságuk van, mint otthon. Kvázi egy jó könyvelő aranyat ér.

Jobban megbíznak az adófizetési hajlandóságodban. Félreértés ne essék, itt is mindenki „spórol“ az adóval, és ezt tudják is. Azonban, ha valaki tisztességesen fizet valamennyit, akkor nem piszkálják.

Ha mégis meg kell jelenni hatóság előtt, nem kezelnek úgy, mint egy bűnözőt.

Ha tévedsz, vagy elrontasz valamit nem jön rögtön a bírságról csekk, és elhiszik, hogy nem direkt felejtettél el bevallani valamit.

Megkérdezik mikorra tudod kijavítani, és addig várnak türelmesen. Persze nagy a rizikó, és nehéz az indulás, de ismételve önmagam, aki nagyon akarja és kitartó, annak ez is sikerülhet. Nem beszélve arról, ha még van némi fogalma is arról, hogy mi is egy vállalkozás...”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc és Svédország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

A jövőmet keresem

Ideiglenesen vagy végleg menjünk?

Aki most akar jönni, az jöjjön

Megpróbáltatásaink – a lakáskeresés

A beilleszkedés kérdései

Muszáj volt eljönnöm

Málta és Dr. House

A félreismert ország

Svájcizmus

A bürokrácia miatt megyünk el