Ma Londonba keveredünk, méghozzá klasszikus helyzetbe: au-pairként. De legalábbis elkísérjük Neniko85-öt, aki tíz évvel ezelőtt határozta el, hogy egyszer a brit fővárosban él majd. Így is lett. Az odáig vezető út is kiderül a posztból.

(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Tegnap óta már több mint 7000-en vagyunk! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com)

Először 2002-ben, 17 évesen jártam Londonban, az 5 itt töltött hét alatt beleszerettem (a nővérem au pair-ként dolgozott, itt megjegyzem, hogy most is gyerekekre vigyáz Londonban, ott hagyva a mindenki szerint jól fizető NAV-ot, jobban megéri a kakis pelust cserélni...) és azt mondtam, visszajövök és itt fogok dolgozni, élni.

2010-ben jött el az én időm, egy ingyenes au pair/család kereső oldalon találtam rá egy családra: két nappal a regisztráció után lett munkám, felmondtam a budapesti munkahelyemen (viszonylag jól kerestem az irodai állásommal, de a svájci frankos hitelemet nagyon nehéz volt törleszteni), egy hónappal később megérkeztem az angliai Kent-be.

Senkit nem ismertem ott és teljesen egyedül jöttem ki (pár barátom Londonban élt). Az állás heti 30 óra munkát takart £85-ért. A második héten kiderült, ez nem fog hosszú távon működni, heti 50-60 órákat dolgoztam és nem kaptam extra pénzt (angol család).

Nagy balhét rendeztek

Két hónap után már mindennap sírva telefonáltam haza, azon NEM is gondolkodva, hogy hazaköltözöm. A már említett honlapon újra elkezdtem családot keresni, immár Londonban, egy héten belül újra lett munkám (angol család). Három hónap után, amikor felmondtam, nagy balhét rendeztek, életem egyik legrosszabb élménye (elvették az utolsó heti pénzem, megfenyegettek, hogy a határon nem léphetek ki - rendőr apukának és bevándorlási osztályon dolgozó anyukának dolgoztam).

Otthon töltöttem pár hetet, augusztus végén kezdtem az új munkám szintén au pair-ként, már £100-ért hetente (29 óra munka plusz két babysitting night). Fél évvel később megemelték a fizetésem £180-ra és már mother's help volt a beosztásom. Másfél évig dolgoztam nekik, ahol persze nem volt minden fenékig tejfel, de lényegesen jobb volt, mint az első. Most, megjegyzem még két éve sincs, hogy Angliában élek, heti £300-ot keresek live-in nanny-ként.

Gond nélkül ki tudom fizetni az otthoni hitelem

Imádom Londont, eszem ágában sincs hazamenni. Nem nézek magyar híreket, a neten is csak ritkán olvasom őket, hiszen csupa negatív dolgokat sugároznak (persze a szüleim és barátaim a lényeges dolgokról tájékoztatnak). Gond nélkül ki tudom fizetni az otthoni hitelt (nővéremmel közös), ami 70 ezer forint helyett mar 130 ezer..., persze a lakást más élvezi helyettünk (nincs kiadva albérletbe, egy barátunk lakik benne és felügyeli).

Megemlíteném két barátomat: egyikük egy hónappal később jött Angliába, mint én (amíg én vidéken éltem), egy héten belül lett egy színvonalas kávézóban munkája, majd rá egy-két hétre családi okok miatt otthon kellett töltenie egy hónapot. Megmaradt-e a londoni munkája? Igen. Várták vissza és azóta is ott dolgozik.

A másik barátom tavaly márciusban érkezett, a vidéken elő (magyar) barátainál lakott, akik segítséget ígérve csak negatív dolgokkal tömték a fejét. Napi kapcsolatban voltunk telefonon, próbáltam így erőt adni neki, majd azt tanácsoltam, jöjjön Londonba, itt többet tudok segíteni (bankszámlát nyitni, NI interjú - a segítséget ígérő barátok ebben sem segítettek, holott ez a legkevesebb, amit tehetsz, ha valaki még nem beszél magabiztosan angolul).

Az előbb említett barátnőm segítségével már több, mint fél éve dolgozik ugyanabban a kávézóban, azóta a párja és a 16 éves lányuk is itt el (az anyuka is dolgozik).

Mindezekkel azt akarom mondani, hogy jobb életem van Londonban, mint Magyarországon, és aki akar dolgozni, találni fog munkát, de rengeteg kitartás és erő kell hozzá, mert itt sem hullik az ölünkbe a siker.”

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kanada, Kanári-szigetek, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Sri Lanka, Svájc, Svédország,  Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

A szívem miatt költöztem Romániába

Miért költöztünk haza?

Mi a fenét keresek én itt?

A legnagyobb tévhitek

Ez csak pénz

Két hónap után tudtam, nem térek vissza

Adóztatod te ám...!!

Szülés Svédországban 14 ezer forintért

Láthatatlanul élünk itt

Megélni Németországban

Amikor vérre megy

Külföldi munka nyelvtudás nélkül?