Ma ismét egy országfelelősünk következik. Kacce Hollandiáról szóló bevezető írásából (azaz lesz még ennél jóval több konkrétum, ezért ne érje kritika) kiderül, hogyan érdemes nekiindulni, mire kell figyelni.

(Ha szeretnél egy napról napra rohamosan bővülő közösség tagja lenni, csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ahol még elérhetsz és ahová a személyes történeteket várom: hataratkeloKUKAChotmail.com


Négy éve élünk Hollandiában, ami egy igazán szerethető és élhető ország. Mielőtt kijöttünk volna, kb. annyit tudtam róla, mint amit az átlag magyar általában tud. Hogy Amszterdam a főváros és a szokásos sztereotípiák, úgymint szélmalmok, fapapucs, tulipánok és persze a coffeeshopok. Örülök, hogy most itt élünk és így megtanulhattam, hogy Hollandia ennél sokkal több. (Korábbi holland posztok itt.)

Hollandia nagyjából feleakkora, mint Magyarország, ahol mégis 17 millió ember él. Hogyan is élhet egy ilyen pici országban ennyi ember? Hollandia sikere a jól szervezettségben és a sok szabályban rejlik, amit az emberek be is tartanak, különben nem tudnának ennyien együtt élni probléma nélkül.

Szokás azt tartani a hollandokról, hogy rendkívül liberálisak, de sokszor ez inkább az „élni és élni hagyni” elv megnyilvánulása. Hollandia egészen a 60-as évekig rendkívül konzervatív, hagyományos értékeket tisztelő és vallásos ország volt, majd jöttek a kulturális, gazdasági, szociális változások és az individualizmus kora, ami szinte rohamléptekkel alakította át az országot és a legvallásosabb európai országból az egyik legkevésbé vallásos, mondhatni legszabadabb ország lett, ami sok mindent megenged polgárainak.

Ennek a nagyívű változásnak a hagyatéka a mai liberálisnak nevezett holland társadalom. Azt azonban érdemes tudni, hogy nagyobb városok, úgymint Amszterdam vagy Rotterdam teljesen mások, mint a vidéki Hollandia. Mintha külön világban járnál az országon belül.

Miért éppen Hollandia?

A férjem már járt itt korábban többször is, szimpatikus volt neki az ország, mobil fejlesztőként pedig nagyon könnyen talált állást, a későbbiekben pedig én is elég könnyen elhelyezkedtem.

Motivációnk főleg a kalandvágy, nyelvtanulás és új élmények, tapasztalatok gyűjtése volt, persze a listában szerepeltek a külföldre költözés anyagi előnyei is – hosszú távon. Rövid távon ugyanis nem kevés költséggel járt, megtakarított pénz nélkül neki sem vághattunk volna. Otthon volt normális állásunk, amivel halálra ugyan nem kerestük magunkat, de eléldegéltünk a kis egyszobás pesti albérletünkben és félretenni is tudtunk valamennyit.

Anyagi tartalék...

Visszagondolván a kezdetekre, minden külföldre indulónak tudom javasolni, hogy hacsak nem takarítani megy és munkásszálláson fog lakni, hanem azért viszonylag normális életkörülményekre – legalábbis nem rosszabbra, mint amiben otthon élt – vágyik a kezdetektől, akkor nem árt, ha van egy kis anyagi tartalék.

...és információk...

Második fontos dolog az információgyűjtés. Mielőtt kijöttünk volna, a létező összes magyar fórumot átolvastam, levelezgettem emberekkel, sőt ismeretségekre is szert tettem, begyűjtöttem minden fontos információt, amit tudni érdemes Hollandiáról, a hivatali ügyintézésről, egészségügyi biztosításról stb.

A holland munkaközvetítő is segített minket, hasznos angol nyelvű weboldalak linkjeit küldte el, amelyek kifejezetten expatoknak segítenek elboldogulni a holland ügyintézés útvesztőiben. Ugyanez a munkaközvetítő cég segített albérletet találni is, mert Magyarországról ez szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt. A költségeit persze mi álltuk, de nélkülük soha nem találtunk volna lakást.

Az információgyűjtés fontosságát pedig kiterjeszteném az adott célország történelmére, kultúrájára is. Hasznos dolgokat tudhat meg az ember, amik segítik a későbbi boldogulását és beilleszkedését is.

...és nyelvtudás...

Harmadik lényeges pont a nyelvtudás. Az angoltudás alap. A hiányszakmákban elég ez is, de az utóbbi évek válsága Hollandiába is begyűrűzött, így a legtöbb állásnál már kérik a hollandot is. Azért még mindig nagyon sok nemzetközi cég van, ahol elég az angol, de ha valaki hosszútávra tervez, akkor jobb, ha megtanul hollandul.

A hétköznapi életben viszont remekül el lehet boldogulni az angollal, a hollandok többsége jól beszél angolul. Nem jelenthet problémát egy hivatali ügyintézés vagy orvosi vizit csupán angol nyelvtudással.

...és a hozzáállás

Negyedik fontos tényezőként a hozzáállást említeném. Fontos, hogy az ember pozitívan induljon neki és ne várja azt az új országtól, hogy ott minden olyan lesz, mint otthon. Más ország, más kultúra, más mentalitás. Ezt azért írom, mert szokták kritizálni a hollandokat, hogy kicsit ridegek, nehéz velük barátkozni. El kell fogadni, hogy egyszerűen mások, pláne hogy egyébként meg rengeteg szimpatikus vonásuk van.

Mindent összevetve, minket nem értek itt csalódások, talán mert felkészülve jöttünk és eleve nagyon pozitívan, lelkesen álltunk mindenhez. Megszerettük az országot – annak időjárását leszámítva –, és jól érezzük itt magunkat. Mindenkinek csak ajánlani tudom Hollandiát, mert igazán jó kis hely.

Tervezzük a hazaköltözést

Magyarországgal nem hasonlítanám össze a politikai, társadalmi vagy pénzügyi helyzet tekintetében, mert abból hazánk csak rosszul jöhetne ki és Hollandiának is vannak olyan hibái vagy éppen hiányosságai, amik miatt Magyarország továbbra is vonzóbb számunkra, mint jövőbeli végleges lakhelyünk.

Igen, mi tervezzük a hazaköltözést, és őszintén remélem, hogy a Hollandiában megtapasztalt és megtanult dolgokkal talán majd hasznára lehetünk Magyarországnak a későbbiekben.”

Sokan felvetették már (ki kulturáltan, ki kevésbé...), hogy a külföldön boldogulást kereső magyarok cserbenhagyják az országot (és ami egynémely alkalommal ezután következett, azt borítsa a közös feledés homálya). Azt gondolom, hogy Kacce írásának utolsó bekezdése sok szempontból válasz: igen, sokan vannak, akik visszaköltöznének Magyarországra, mert hasznára szeretnének lenni a hazájuknak.

Jöjjenek a kommentek!

Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Brazília, Brunei, Chile, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, India, Izrael, Kanada, Kanári-szigetek, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Omán, Spanyolország, Svájc és Svédország. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

Olvass és szólj hozzá!

Hát próbáljuk meg Indiát!

Nem mennék innen haza

Felfegyverzett csajok és őrületes balagan

Mint gyárakban a félkész termék

Elképzelhetetlen ennél nagyobb kaland

Hánynom kellett az egésztől

A haza elveszített engem

Nagyságrendekkel jobb, mint otthon

Borzasztóan kell tudni alkalmazkodni

Kultúrsokk és ami vele jár

Szültem angolul, majd németül

Egy szál bőrönddel elindulni őrültség

Chile másképp – kilátás az Andokra

A pituto országa

Egy ország a világ végén

Paprikáskrumpli Chilében

Ahol semmi sem ciki

Az első két hónap kínszenvedés volt

Hogyan lettünk Svájcok?