Ha a mai történetet egyetlen szóval kellene jellemeznem, akkor az őszinteség jutna az eszembe. Ha jól meggondolom, szerzője, Róbert a legtöbb elkövethető hibát elkövette angliai munkakeresése során, valahogy mégis sikerült kikaparnia magának egy megfelelő munkát. Többet nem árulok el előre, de engem a történet magával ragadott.
(Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on! Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted, azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com. Kis türelmet kérek mindenkitől, minden levélre válaszolok, de mostanában - már megint - rengeteg dolog jött össze, remélem, ennek hamarosan lesz látszatja is! Amit vehettek titokzatoskodó felvezetésnek is... :D)
„Alapból kacifántosnak mondható a határátlépésem, mivel határon túli magyar vagyok. Szerbia egy északi kis városában, vagy inkább nagy falujában születtem, Zentán, ahol is eltöltöttem 20 esztendőt, mikor is egy magyar illető felvásárolt egy zentai céget, ahová embereket keresett azzal, hogy magyarországi cégénél.
Ez egy Kaposvár melletti kis faluban volt, előtte fél évet kellett eltölteni betanulás címszóval, majd utána vissza Szerbiába már mint cnc esztergagép kezelő. Hozzá kell tennem, hogy csupán informatikus technikusi diplomával rendelkezem, magyarul beszélek, angolul makogok, szerbül gagyogok, szóval nem vagyok túliskolázva.
Megszerettem Magyarországot
Nem igazán vágytam el az otthonról, mivel nem igazán tudtam, mi van a bűvös határ másik felén, sem rokonok, sem barátok nem voltak Magyarországon, de a fél év nem zavart, annyi még belefért. Ezek után jöttek a problémák a papírokkal, majd a tanulmányi magyar vízumból munkavállalási vízum lett és a fél év kinnlétből pedig egy év.
Úgy voltam vele, belefér, majd múltak a hónapok és egyre jobban megszerettem a környezetem, és ezzel együtt Magyarországot. Aztán kiderült, hogy a szerb cég, ha be is indul, az nem mostanában lesz, így Magyarországon ragadtam. Egy év után a szerb hadkötelezettségnek köszönhetően hazakényszerültem leszolgálni a katonai szolgálatom, de mivel nem buzgott bennem a hon védelme iránti elszántság, így civil szolgálatra jelentkeztem - 9 hónap volt, kellemesen elmúlt.
A következő időszak fordulópont 23 évesen jött, amikor úgy döntöttem, elmegyek egy óceánjáró hajóra dolgozni. Pár hónap felkészítés után jött egy amerikai lehetőség, egy ottani hajóstársaság segédfelszolgálói posztra keresett embereket. Meg is pályáztam, de sajnos az interjún elhasaltam a nyelvtudásom miatt – akkor még csak pár hónapja foglalkoztam az angollal, az iskolában németes voltam, na nem mintha beszéltem volna a nyelvet...
Menni akartam
Közben próbálkoztam itt-ott külföldi munkához jutni, nem sok sikerrel, már-már feladtam, de csak nem bírtam magammal, úgyhogy végül 2011 év vége felé elhatároztam, elmegyek Angliába. Annyi történetet hallottam, hogy kinek kije jutott ki Angliába és azóta is kinn boldogul, és mindenkitől azt hallottam "nekem is lett volna lehetőségem, de nem mentem asszony/hitel/xy miatt" és nem akartam az a 40 éves lenni (jelenleg 25 vagyok), aki azt mondja: nekem is lett volna lehetőségem próbálkozni, de nem tettem meg.
Nem volt hitelem, nem volt barátnőm, házam, autóm, semmi nem tartott vissza, a magyar állampolgárságot már megkaptam és kellett a kihívás, a kaland és legfőképpen szerettem volna angolul tanulni, hisz bárhová jelentkezik az ember már Magyarországon is, kérik az angolt, viszont a magyar nyelviskolákkal nem voltam elégedett, szóval Angliába vágytam.
Decemberben beadtam a felmondásom a munkahelyemen, megvettem a repülőjegyem Lutonba, s egy budapesti barátommal nekivágtunk. Egy magyar cégen keresztül foglaltunk szállást Londonba, munkánk még csak kilátásban sem volt, minden annyira hajszálon függött, de belevágtunk, egyszer élünk alapon. Most 25 évesen még újra tudnánk kezdeni, ha nem jól sül el, szóval uccu' neki.
Heten egy házban
Ehhez új bekezdésre van már szükség, hisz itt indul az igazi angliai élet. Január 9-én érkezett a repülőnk Lutonba, autóval várt minket a cég embere (nem csoda, hisz 35 font reptéri transzfert fizettünk), elszállásoltak minket.
Heten laktunk egy házba, ketten béreltünk egy akkora szobát, amit normál esetbe egy ember tölt be, de tudtuk, hogyha összejön, akkor továbbköltözünk, és ez pénzspórolásból tökéletes lesz 1-2 hónapig. Első két hetem házalós munkakereséssel töltöttem, esténként pedig interneten gumtree-ztam és google-ztem munkák után.
Nem voltak nagy vágyaim, mindent bevállaltam volna, ami nem sérti a becsületem, szóval mosogatás, utcaseprés még belefér, de "adult movie actor" már nem. Sajnos Londonban nagyon sok bevándorló így áll hozzá, ezért nem könnyű a helyzet.
Furcsa próbanapok
Volt két próbanapom, egyik egy teázóban, én úgy gondoltam, mint konyhai kisegítő, úgy is végeztem a munkám, letakarítottam, elmosogattam, talán lassan, de próbáltam inkább alapos lenni, minthogy elkapkodjam és utólagos reklamációt kapjak.
Szerintem nem volt velem semmi gond, de a nap végén kiderült, hogy ők egy pultost kerestek, érdekes, hogy ezt nem tisztázták az elején, na de mindegy, nem szóltak vissza, hogy kellek, sebaj, nem adjuk fel.
Majd egy pizzéria következett, ahol egy kis konyhán négyen ténykedtünk, alapból nem voltak szimpatikusak a többiek, de attól még örültem volna az állásnak, de nem szóltak onnan sem vissza. Ott őszintén szólva, nem tudom, mit vártak tőlem, ott is mosogattam, takarítottam, kérdeztem mindig mit segítsek, de a szakács alapból mogorva volt és mondta hogy a posztom egy fontos poszt, mert az összes desszertet meg salátát meg előkészületet nekem kell csinálnom, és ha bejön egy rendelés, nekem tudnom kell, mi kell hozzá és a szakács keze alá kell dolgoznom.
Mondtam, hogy amit megmutatnak azt úgy csinálom, de értelemszerűen így most nem tudom ezt önállóan csinálni, előbb mindent magyarázzanak el, és fintorgott. Nem tudom, hogy egy konyhai kisegítőnek tényleg, amint felveszik kérdezés nélkül minden desszertet elő kellene tudnia állítani? Szerintem nem, de sebaj.
Kicsit csappant az önbecsülésem és már-már lélekben az otthoniakat terveztem, hogyan lábalok ki ebből, ha hazaérek, mihez kezdek, de mindeközben azért jártam az utcákat, már próbáltam úgy felfogni, hogy megnézem a látnivalókat, legalább egy drága nyaralásnak fogjam fel, ha hazakényszerülök...
Ekkor a McDonaldsból szóltak, hogy interjú lenne, ha érdekel, erre még aznap szóltak a Paulból is, hogy interjú oda is két nappal később. Mondtam rendben, a McDonalds-interjú jól sikerült, fel is vettek mint "kitchen staff member"-t, a Paulosra már el sem mentem.
Csütörtök, péntek, vasárnap dolgoztam, elég kevés napot adtak, de gondoltam, nyárig jó lesz, addig talán beindulnak az éttermek és könnyebb lesz találni valami mást. Ekkor kaptam egy telefont egy közvetítőtől, ahová beküldtem az önéletrajzom, hogy lenne egy CNC operator állás, ha érdekel, mondtam persze, lehet az interjú, aztán mondta hogy Kingstonban lesz (ami mint kiderült még London része, de csak „great Londoné”, szóval már-már külváros és én a szavából úgy vettem ki, hogy az már nem London).
Gyorsan rágugliztam, és láttam hogy 3 órás utazás lenne (éjszaka volt és éjjeli buszjáratokkal mutatta, hülye voltam, de kapkodtam, mert közben telefonáltam az interjú időpont miatt) – mondtam, hogy elnézést, az nekem már nem fér bele, 10 órás műszak, 6 óra oda-vissza utazás, akkor marad 8 órám aludni, enni, fürödni és kikapcsolódni, annyit nem ér.
Mintha hazaérkeztem volna
A nő elkezdett győzködni, hogy legalább próbáljam meg, maximum felmondok. Úgy mentem el az interjúra, hogy nem érdekelt, felvesznek-e. Közben persze kiderült, hogy napközben másfél-két óra alatt letudható az út. Bementem a műhelybe és utolértek az emlékek, az az illat, ami Magyarországon volt, az olajpára, a fémforgács mindenütt és beleszerettem a helybe, mintha hazaérkeztem volna.
Mindaz, ami a felmondásom óta hiányzott, mintha ott meg lett volna. Tudtam hogy az angol tudásom nem valami jó, sőt... elég rossz, elmakogok, mindig megértettem magam és maximum kértem az illetőt, hogy fogalmazzon másképpen és megértettük egymást, de itt szakmai angoltudás kell.
Tudtam hogy a tolómérő nem push-measurer, de nem tudtam hogy akkor mi, és a többi zsargonról nem is beszélve, de még mindig bennem volt, hogy nem érdekel. Jött a menedzser, roppant jó fej volt, és meglepően jól eldumáltunk, viccelődtünk, hülyültünk, nyitott volt a beszélgetésre és nem zavarta a hiányos angoltudásom.
Körbevezetett a cégnél, megmutatott mindent, átbeszéltük, amit kell és a végén megkérdezte, tetszett-e, mondtam, hogy igen és nagyon ajánlom hogy felvegyen, máskülönben kísérteni fogom éjjelenként... Értette a tréfát, mondta, hogy majd jelentkeznek. Felszálltam a hazavezető buszra és fél órán belül telefonált is a közvetítő, hogy én vagyok az emberük, felvettek, február 13-án kezdhetek.
Nagyobb a hajtás, mint Magyarországon
Alapvetően az volt a páréves terv, hogy valahol meghúzom magam, ragad rám némi nyelvtudás és akkor megpályázom a cnc-s állásokat, szóval engem is meglepett, hogy ilyen hirtelen, egy hónap alatt összejött.
Persze eleinte rengeteget kellett kérdezgetnem, mi micsoda, de roppant kedvesek voltak a többiek. Többnyire britekkel dolgozom együtt, de akad itt Srí Lanka-i, lengyel és persze egy indiai is, de ők kötelezően ott vannak mindenütt. Kicsi cég, 1940 óta fennáll, vannak munkások, akik 30 éve itt dolgoznak, a többiek állítása szerint nem szokás felmondani a munkásoknak.
Múltkorában egy cseh gyereknek mondtak fel, mert folyamatosan késett és selejteket gyártott, de mondták, ha csinálom a dolgom, nem lesz gond. Tény, hogy a munka keményebb mint Magyarországon, nagyobb a hajtás, de arányosan a bérezésem is nagyobb, a munkakör barátságos, kedvesek, segítőkészek a többiek, de még meg kell szoknom a sokszor már-már beteges fekete humorukat.
Azt tudom, hogy nem fogok itt sem meggazdagodni, és kis cég lévén nagyon előrébb jutni sem, de jelenleg tapasztalatot szerzek és ismerkedek, később meglátjuk mi lesz. Közben sikerült közelebb költöznöm a munkahelyemhez, már gyalog járok dolgozni, egy ukrán és egy lett nővel lakom együtt, egyenlőre megfelel, de tudom hogy 1-2 évnél tovább ez nem mehet így.
Kiábrándító lakáshelyzet
Szeretem Kingstont, nagyon hangulatos kis központja van, itt van nem messze tőlünk New Malden, ami tele van koreai éttermekkel és ázsiai boltokkal, ami nekem külön extra, mert szeretem az új dolgokat kipróbálni. A másik irányban pedig Richmond van, és félúton óriási parkok, nagyon jó a környék, nincs nagy nyüzsgés, mégsem kihalt falu hangulatú.
Itt hozzá kell tennem, hogy Anglia lakáshelyzete mostani szemmel elég kiábrándító. Ha Magyarországon melózol, bérelhetsz magadnak egy egyszobás panelt, viszont itt egy egy hálószobás lakás kitenné jóformán a fizetésemet, szóval egyedül nehéz.
Párban, rokonnal, baráttal már más lenne a helyzet, de jelenleg egyedül vagyok, a pesti ismerősöm a régi helyen maradt, mivel nagy a távolság a kettőnk munkahelye között, így körülményes lenne együtt laknunk, valaki mindenképpen sokat utazna, de még gondolkodunk egy köztes helyen, meglátjuk, mi lesz belőle.
Rossz kaja
Viszont amit nagyon hozzá szeretnék még tenni mondandómhoz, hogy az angol ételek tényleg förtelmesek, a kenyér, a kolbász, nem hittem hogy ennyire rosszak tudnak lenni. A magyar kenyérhez köze nincs az itteninek.
Karibi jellegű kenyeret szoktam venni, szerintem az tele van cukorral, de egyszerűen jóformán rákényszerülök, viszont vannak félkész kenyerek és baguettek, amik tök jók és árban is korrektek, viszont sok esetben nincs az embernek kedve várni, míg bemelegszik a sütője, meg utána mire kisül a kenyér.
A sörök java része smooth, ergo szénsavmentes vagy mi a szösz. Mintha egy több napja bontott sört innék, de lehet csak én kóstoltam rossz söröket, ezért inkább import sörökhöz nyúlok. Hozzá kell szokni az itteni élethez, ezzel tisztában vagyok, csak jelenleg még furcsa. Viszont itt Kingstonban legalább nincs az a mindent átható curry szag, ami nagyon zavart, míg Londonban voltam, persze biztos ahhoz is hozzá lehet szokni.
Rengeteg lehetőség
Iszonyatos mennyiségű bevándorló él itt Angliába, rengeteg a turista, egyszerűen áramlik a pénz minden irányba, látni, hogy a megélhetési lehetőségek jók, szóval mindenképpen tetszik a város, abszolút nem bántam még meg, hogy kijöttem, sőt örülök ennek a lépésemnek, de hogy őszinte legyek, jelenleg nem tudom elképzelni hogy 5 év múlva is itt leszek.
Nem tudom miért, talán még túl erős a honvágyam, vagy jelenleg túlságosan is egyedül vagyok, nem tudom a valódi okát, de egyelőre maradjunk annyiba, hogy meglátjuk mi lesz, de ha Angliában is maradok, szerintem valahová vidékre költözök, ahol nem aranyáron van a szállás.
Utószóként pedig arról, hogy egyáltalán miért gondoltam úgymond papírra vetni a gondolataim? Londonban élek, több tízezer magyar egyikeként, de valahogy mégis úgy éreztem, kicsit másabb az én történetem. Nem vagyok agyondiplomázva, nincs egyetemi végzettségem, nincs tökéletes nyelvtudásom, különösebb szakmai előéletem sem, ahogy kapcsolataim sem, barátaim, rokonaim, nem otthonról egy hirdetésre jöttem ki, nem karolt fel senki, egyszerűen kikapartam magamnak amit lehetett.
Tudom, hogy mindig kispolgár leszek, nem leszek egy cégnek sem a vezetője, de még csak menedzsere, vagy a szakmámban használt kifejezéssel élve még csak műhelyfőnöke sem, nem fogok nagy posztot elérni az életben, nem írnak rólam sem könyveket, de még csak egy verset sem, de úgy érzem, ez így is van rendjén és szerintem ezzel sokan vagyunk így, csak egyszerűen nem örökítjük meg gondolataink, mert úgy érezzük felesleges.
Köszöntem a figyelmet és remélem nem sikerült túl hosszúra az írásom és azt is remélem, hogy lesz aki megtalálja írásomban valamely kérdésére a választ."
Legyél te is országfelelős! Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland. Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.
Olvass és szólj hozzá!
Meg kellene próbálni Brazíliát
Kiábrándultam a magyar mentalitásból
Még időben elhagytuk Magyarországot
Túl gyorsan hullott az ölembe a lehetőség
Már az ételek megvásárlása is gondot okoz
Bukarest, kóbor kutyák és topmodellek
Nem kevésbé vagyok magyar, mint izraeli
Utolsó kommentek